Úgy hiszik, hogy a rózsát 5.000 évvel ezelőtt kezdték
termeszteni Ázsiában. Azóta pedig se szeri, se száma a róla szóló érdekes
történeteknek. A rózsa volt az első
virág, amelyből illóolajat és frissítő arcvizet pároltak le egykor Perzsiában.
A virág jótékony hatásait bizonyítja, hogy a különböző kultúrájú népek
évezredek óta használják szépítő célokra.
A mitológia szerint, amikor Aphrodité a halálosan
megsebesült szerelméhez Adoniszhoz sietett, megkarcolta néhány rózsa tövise, és
kiserkenő vére pirossá festette a mitikus fehér virágokat. Így változott piros
színűvé a fehér rózsa. A rózsa a római otthonok asztali díszeként is szolgált,
és a ház vendégeinek illatos rózsaszirmokkal teli fürdővízzel kedveskedtek,
mert azt tartották, hogy kiváló afrodiziákum, valamint remek ellenszere a
részegségnek. A rómaiak vezették be azt a szokást, hogy a halott szerelmük
sírjára piros rózsát ültettek, a fiatal leányokéra pedig a tisztaság
jelképeként fehéret.
A rózsaesszencia öregedésgátló, erősíti a sejtfalakat,
csökkenti a stressz és az irritáció hatásait. A leforrázott rózsalevél
nyugtató, tonizáló és antiszeptikus hatású, borogatásként is alkalmazható. A
rózsavíz kiváló bőrtisztító, hűsítően hat az arcra. A rózsás kozmetikumok száraz, vízhiányos és érzékeny
bőrtípusra is kiválóan alkalmazhatók. Öregedő bőrre különösen ajánlottak. Mivel
a rózsa hatóanyagai gyulladásgátló és fertőtlenítő tulajdonságúak, zsíros és
pattanásos bőr kezelésére is kitűnőek a rózsás termékek.
A szappant elsősorban pattanásos és öregedő bőrre szántam. A
lúgot rózsa főzetben oldottam, a színét pedig a hozzáadott rózsaszínagyagtól kapta. A rózsaszínagyag gyengéden tisztítja és hámlasztja a bőrt, az érzékeny
és a száraz bőr ápolója. Illatát a
rózsafa illóolaj adja, ami minden bőrtípusra ajánlott, a száraz és sérült bőr
kezelésére különösen jó. Fertőzés gátló, baktériumölő, dezodoráló, serkenti a
sejttermelést és immunserkentő. Díszítésként pedig apró rózsabimbókat
nyomkodtam a massza tetejére.
A szappan összetevői: Olíva olaj, rózsa főzet,
kókuszolaj, napraforgóolaj, pálmavaj, lenmagolaj, shea vaj, rózsaszínagyag,
titándioxid, rózsafa illóolaj.