2012. szeptember 17., hétfő

Emlékek a nyárból



Persze, hogy eredetileg teljesen más tervem volt, mind színben és mind kinézetben. De az a jó, hogy ha valamit elrontunk, még mindig ki lehet hozni valami egészen mást, ami még talán jobban is tetszik az eredeti tervnél. :)
A szappan melegeljárással készült, és az eredeti tervem az volt, hogy alkannával színezem. Természetesen bele is került, de a gond ott kezdődött, hogy már csak nagyon kevés volt belőle, és a szappanmasszámat (nem is értem, hogy gondolta), de zöldre színezte. Attól a gondolattól, hogy a levendula illatúra tervezett szappanom esetleg zöld színű lesz, majd sokkot kaptam, ezért ami a kezembe akadt kozmetikai pigment (némi fekete és kék) abból pakolásztam a masszába hirtelen mozdulatokkal. A szürkénél jobb színt nem is tudtam már elérni. Gondoltam bánja fene, majd kreálok bele valami jó kis mintát. Felvágás után, minden szappan egy kőre emlékeztetet, és ekkor jutott eszembe, hogy valamelyik fiókban még ott lapulnak egy pár éve a tengerpartról szedett kagylók és csigák. 
Miután mindegyikbe belenyomkodtam egy - egy csigát vagy kagylót, és végignéztem rajtuk, az jutott eszembe, hogy milyen jó is, hogy nem sikerült az eredeti tervem. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése