2011. április 16., szombat

Erdei gyümölcs szappan

Párom már régóta egy gyümölcsös szappan készítésével nyúzott. Lehetett volna narancsos, citromos, mandarinos, de nem. Nekem ennél nagyobb kihívás kellett. Kezembe került nemrég egy erdei gyümölcs tea 100 % természetes anyagokkal, mint hibiszkusz, csipkebogyó, galagonya, kökény stb.. Az illata olyan isteni, hogy máig nem tudok betelni vele, a színéről pedig ne is beszéljünk. Ha valami ilyen jó, akkor azt csak meg kellene próbálni valahogy egy szappanba bele erőszakolni. Nem maradt más mint a macerálás, ami kicsit hosszadalmas, de végeredmény mindenképp kárpótol.


Összetevők: Pálmaolaj, kókuszolaj, napraforgóolaj és extra ápolásnak 5 % superfat szőlőmagolaj.
A szappant melegeljárással készítettem, legfőképpen a színezés miatt. A lúgot desztillált vízben főzött, a fent említett erdei gyümölcs teában oldottam fel. Színezni is a teával színeztem a felét, a másik felét apróra őrölt teával. Ettől egy kissé márványos lett, ami a száradás során veszített is a mintájából, de továbbra is szuper piros maradt. Illatnak pedig kapott a macerátumból és kevés citrom illót, a frissítő hatás érdekében.
Összességében egy antibakteriális és frissítő szappan született, a benne lévő adalékok pedig hatásosak az érett bőr ápolására.

2 megjegyzés:

  1. Na ez az igazi, ilyen szép színesnek kell lenni egy szappannak, bárcsak nálunk is ilyen szép szappan lenne a fürdőkádnál :)

    VálaszTörlés
  2. Érdeklődnék, hogy megvásárolhatóak ezek a szappanok valahol?

    VálaszTörlés