2012. június 24., vasárnap

Waterworld



Valami igazán frissítőre vágytam, ami a leginkább a tengerre emlékeztet  mintájában és illatában egyaránt.

A szappan alapja olíva-, kókusz- és napraforgó olaj. Bár nem került bele más extra ápoló olaj, de cserébe 10 % superfat-al készült.
Az alsó negyedet barna kozmetikai pigmenttel színeztem, amihez került még egy kevés zabliszt is. Elsősorban azért, hogy legyen valami homok textúrája a dolognak, de nem utolsó sorban a bőrradírozó hatása miatt is. A massza többi részét kettéosztottam, egyik felét kék kozmetikai pigmenttel, másik felét pedig titándioxid-al színeztem, majd miután rápakoltam egy réteg kék szappan alapot, a maradékhoz mindig kevertem egy kevés fehéret, mindaddig, amíg el nem fogyott.

Az illatával egy kicsit bajban voltam, ugyanis olyan illatot szerettem volna, ami ténylegesen felfrissít ebben a nagy nyári  hőségben. A frissítő levendula adott volt, a kubebabors is a kissé citromos és friss illata révén. De valahogy még mindig nem volt az igazi, hiányzott még valami hűsítő, ami egy tengeri hűs fuvallatra emlékeztet. Az illóolajos polcomon kotorászva kezembe akadt egy kevés borsmenta, gondoltam egy próbát megér, bár egy kicsit tartottam a végeredménytől. Kár, hogy nem tudom leírni a végső illatát, de olyan igázán "tengeri" lett. :)

A szappant borsmenta tartalma miatt 3 éves kor alatt nem ajánlom!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése